A BOLDOGSÁGÓRA Integrált Programon belül rendhagyó tanórája volt az 5.c-s gyerekeknek szeptember 30-án: az aktuális téma a TESTEDZÉS volt. A „Jól érzem magam boogie” (Bagdi Bella) meghallgatása közben a gyerekek táncos mozdulatokkal hangolódtak a tanórára. Ezután bevezetéseként beszéltek a tananyag mottójáról és a szervek, testrészek memorizálása során labdaadogató játékot játszottak. Majd nehezített feladatként a labdát már csak egy kézzel lehetett dobni és elkapni, ezzel jelképezve egy-egy szerv-testrész „sérülését”, vagyis azt, hogy mennyire fontos a jólléthez, hogy testünk is egészségesen működjön. Ezt követően Activity játékkal sportágakat mutattak be egymásnak a gyerekek. Az óra további részében interaktív feladatokat oldottak meg a tanulók, sportágakat ajánlottak az eltérő képességekkel rendelkezőknek és a testmozgásra vonatkozó igaz-hamis állításokat rendszereztek, magyaráztak. Az óra zárásaként csoportokban dolgozott az osztály: olyan hősöket gyűjtöttek, akik állóképességükkel, testi erejükkel, ügyességükkel érték el céljaikat. A tanulók aktívan, örömmel dolgoztak ezen a tanórán.












