Ebben a tanévben, 2023. november 21-én ismét megrendeztük iskolánkban a hagyományos körzeti mesemondó versenyt, amelyre meghívást kaptak városunk és környékén lévő általános iskolák mesemondói. Évről évre egyre több tanuló vesz részt ezen, a minden versenyző és hallgató számára igazán nagyszerű élményt nyújtó rendezvényen.
Az idén 39 fő 2-5. évfolyamos mesekedvelő diák készült egy –egy szabadon választott magyar népmesével vagy műmesével.
Az értékkelésben zsűritagként segítségünkre voltak Hajnal Dóra – Komárom Város Önkormányzat Humán Ügyek Bizottságának elnöke, Zsédenyiné Horváth Krisztina – a Petőfi Művelődési Ház szakmai vezetője, Sulics Ágostonné – a Kultsár István Szakgimnázium és Szakközépiskola magyar-ének szakos tanára, Győrffy Tünde – a Szőnyi Színes Óvoda óvodavezetője, Deák Anikó – a Jókai Mór Városi Könyvtár munkatársa, Talabér Andrea – Pedagógiai Szakszolgálat logopédusa.
Minden résztvevőnek, pedagógusnak, szülőnek köszönjük a felkészülést, felkészítést, a versenyzőknek szívből gratulálunk a színvonalas előadásukhoz!
Jövőre várunk mindenkit újra!
Eredmények:
2. évfolyam:
I. Gál Boglárka – Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola
II. Szita Zoé – Vincze Imre Református Általános Iskola Kocs
III. Soós Levente – Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
Különdíj: Másik Ákos – Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
3. évfolyam:
I. Harazin Orsolya – Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
II. Vörösházi Eliza Lilla – Komáromi Petőfi Sándor Ált Iskola
III. Nyári Szonja – Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
Különdíj: Horváth Lora – Feszty Árpád Általános Iskola
4. évfolyam:
I. Hornyacsek Jázmin – Feszty Árpád Általános Iskola
II. Szabó Zója – Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
III. Horváth Eszter – Koppánymonostori Általános Iskola
Különdíj: Pénzes Lorina – Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
Tokodi Gergő – Koppánymonostori Általános Iskola
5. évfolyam:
I. Kopcsa Bianka – Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola
II. Gogola Barna – Feszty Árpád Általános Iskola
III. Szlukovényi Bogkárka – Koppánymonostori Általános Iskola
Különdíj: Zsidi Péter – Ácsi Gárdonyi Géza Általános Iskola
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-1-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-2-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-3-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-4-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-5-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-6-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-7-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-8-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-9-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-10-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/2-11-scaled.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/367351423_651797377129445_4865770003306669443_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/367960445_864503148614192_4792897553159842861_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/368064984_1854321635001371_3731313117832166217_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/368077078_1031535684568634_6901750195327593930_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/368113078_1571337856942354_3964886585911724122_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/368116022_1091086565117881_4810814139857544670_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/368390840_1112086896820113_2183402153809005639_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/368411023_1253503336040790_3947894660927945354_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/369044840_357598720123538_9171739306813301691_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/370107491_903450424672855_4207889125775240293_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/370107491_1734939520336305_8560344205524957067_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/370218255_740232358136803_5301934933241994276_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/370265632_290470530641716_3065578878239096631_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/371461048_898946848242114_4173903145784808872_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/371497603_753338996647668_6372163194137226633_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/371503506_648209737477389_3062166351428500272_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/371509027_2125530841172197_8863728442592692601_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/371510798_862922508658834_5759831840804101406_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/375509299_221727470943062_8027612483019273104_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/375764959_717734696543594_5205926483523867688_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/376376693_2560361600797511_2019018487298899298_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/376540436_1404899653743881_6155129293704608634_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/385501371_319568894269313_4084129578537220371_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/385537143_3710589122598987_5116470126774588379_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/385537259_651070580564749_9073726104881510852_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/385542735_1280135386017848_3516033415549167087_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/385545105_1062584204752338_8413665493694918864_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/386870930_1001391497827686_8395320092423769768_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/386875236_1714764189018381_846946991725053249_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/387415947_671802171610649_5599972918446923911_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/387416017_204019926009956_4790596972063173189_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/387477772_1116270109362159_8314903290139701052_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/387496520_1036611324213879_8998318284861291902_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/387505295_890924225707926_5835963989424143758_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/387583432_244658221959545_9203587512642791949_n.jpg)
![](http://feszty.hu/wp-content/uploads/2023/11/400101104_392004673155368_4238358775822939061_n.jpg)